A Kockavonat ikonjainak, szimbólumainak változása

 


A képen látható, hogyan változott (és alapvetően maradt mégis ugyanaz) a Kockavonat dobásgyűjtő lapja az első, négyzetrácsos füzetpapírra rajzolt prototípusoktól a jelenlegi változatig.

A legfrissebb változás, hogy néhány funkció új nevet és / vagy szimbólumot kapott, mert az eddigi eléggé elvont, steril elnevezések helyett valami mesélőbbet, a játék világába jobban illeszkedőt igyekeztem találni anélkül, hogy a szabályok változtak volna.

Az egyik ilyen a ceruza ikon volt, ami a kiterjesztő funkciót jelölte (az eddigi informális neve: "troll"). Itt az ikonnal kevésbé volt baj, az elnevezés azonban nem nagyon kapcsolódott a játékhoz, elég általános volt. Ehelyett most a funkció neve zászló lett, és zászló ikont kapott, így a név rövidebb és találóbb, hiszen jól szimbolizálja a "külföldet", azaz hogy a funkciót bekapcsolva a többi játékos lapjára is lehet írni (legalábbis a kocsi mezőkbe).

A szűrő funkcióval és annak relációs jel szimbólumával hasonló probléma volt, sőt itt a szimbólum is nagyon elvont volt. Ezt a funkciót bekapcsolva a játékosok legértékesebb vonatát nem vesszük számításba a játék végén. Ez a rabló funkció nevet kapta, és a rablásra utaló egyszerű szimbólumot, egy célkeresztet kapott (először gondoltam álbajuszra vagy töltényre is, de végül célkereszt lett). A rabló szó így meg is magyarázza (egy teljesen megindokolatlan "szűrővel" szemben), hogy miért veszik el a legértékesebb vonat, és a játékosokban a vonatrablás képét is előhozhatja.

A lezáró funkció neve maradt, ott a szimbólum változott, lakat helyett ütközőbak lett, így az jobban kapcsolódik a vasút világához, és szintén kifejezi a játék végét, lezárását.

Látható, hogy az új ikonok jól illeszkednek a dobásgyűjtő lap eddigi grafikájába. További apróbb változások is történtek, több tesztelő javaslatára jelölést kaptak azok a mezők, amik a beírható számok tekintetében speciálisak (váltó funkció és mozdony mező), a minden játékosra érvényes funkciók a sor végén csillag jelölés helyett két bábu jelzést kaptak, a funkció sorokban a harmadik mező után megvastagítottam a vonalat, illetve a táv vállalás mezőnél az eddigi "oda-vissza nyíl" helyett egy inkább térképekhez hasonló rajt-cél buborékot és közéjük pontokat tettem. Továbbá szintén többek javaslatára a vállalás mezőkhöz odaírtam a szorzókat is.

A funkció sorok elé pedig jelölő mezők kerültek, hogy minden játékosnak egyértelmű legyen hogy milyen értékekkel indultak az egyes funkciók.

Az új elnevezéseknek a szabályban is megjelentek, és a dobásgyűjtő lap letöltési helyén is már az új változat érhető el.

Ezúton is köszönöm a tesztelők segítségét!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vonatozz, fotózz és nyerj Onward to Venus társasjátékot a Kockavonattal!

Interakciók a Kockavonat játékban

Zakatol a Kockavonat - immár első helyen