Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2023

Beszámoló a kispesti Társasjáték Fiesztáról

Kép
A Kockavonat "bemutatkozása", első nyilvános próbajátéka egész jól sikerült a január 28-i (tegnapi) Társasjáték Fiesztán, ami Kispesten, a KMO-ban került megrendezésre.  (A fotón néhány emlékbe eltett tárgy látható, a belépőjegy, az egyik dobásgyűjtő lap amit a hatfős játék során töltöttem ki, az esemény karszalagja, az asztalfoglalást jelző cetli, valamint a Kockavonatot népszerűsítő, saját tervezésű kitűző.) Háromnegyed tíz előtt pár perccel érkeztem, akkor már javában ki volt pakolva néhány komolyabb, egész asztalt beborító társasjáték, és gyülekeztek a rendezők, játékosok. Az első kb. negyed óra telt kissé magányosan, amikor egyes asztaloknál már játékhoz kiszülődött egy-egy csapat, én meg úgy ültem egyedül az asztalomnál, mint a magányos autisztikus srác az amerikia középiskolás filmekben a menzán. De aztán befutott az első érdeklődő játékos, Zoli, akivel két partit is játszottunk. Ez volt az első alkalom, hogy a családi, baráti körön kívülieknek mutattam meg személyese

Interakciók a Kockavonat játékban

 A Kockavonat játékban háromféle interakció van. Az egyik rögtön az elején a vállalások kérdése, hiszen bár azok beírása egymástól függetlenül történik, de utána meghatározhatják a játék menetét, a játékosok céljait, és ezzel egymás döntéseire, stratégiájára is hatással vannak (pl. lehet, hogy lesz aki a játék gyors lezárásában lesz érdekelt, míg más a minél tovább való építkezésben). A második interakciós elem a funkció mezők kérdése, hiszen az azokba beírt kezdőértékekkel az is eldől, hogy azokat mennyire lesz könnyű megszerezni. Ezen belül ott van a váltó kérdése is, ami szintén megnehezítheti a funkciók bekapcsolását. A harmadik interakciós tényező pedig a zászló funkció, amellyel közvetlen módon be lehet avatkozni a másik játékába.

A Kockavonat ikonjainak, szimbólumainak változása

Kép
  A képen látható, hogyan változott (és alapvetően maradt mégis ugyanaz) a Kockavonat dobásgyűjtő lapja az első, négyzetrácsos füzetpapírra rajzolt prototípusoktól a jelenlegi változatig. A legfrissebb változás, hogy néhány funkció új nevet és / vagy szimbólumot kapott, mert az eddigi eléggé elvont, steril elnevezések helyett valami mesélőbbet, a játék világába jobban illeszkedőt igyekeztem találni anélkül, hogy a szabályok változtak volna. Az egyik ilyen a ceruza ikon volt, ami a kiterjesztő funkciót jelölte (az eddigi informális neve: "troll"). Itt az ikonnal kevésbé volt baj, az elnevezés azonban nem nagyon kapcsolódott a játékhoz, elég általános volt. Ehelyett most a funkció neve zászló lett, és zászló ikont kapott, így a név rövidebb és találóbb, hiszen jól szimbolizálja a "külföldet", azaz hogy a funkciót bekapcsolva a többi játékos lapjára is lehet írni (legalábbis a kocsi mezőkbe). A szűrő funkcióval és annak relációs jel szimbólumával hasonló probléma volt,

Zakatol a Kockavonat - immár első helyen

Igyekeztem nem túltolni a megosztásokat, hivatkozásokat, és túl nagy jelentősége sincs, de jó érzés, hogy a Kockavonat weboldala immár az első helyen van a keresőkben a játék nevét beírva - megelőzve ezzel más találatokat, azaz a különböző Lego-vonatokat és egyéb építőjátékokat. Érdekes egyébként így újradefiniálni, további jelentést adni egy szónak. Mostantól próbálom kerülni a saját direkt hivatkozásokat, és inkább az organikus fejlődésre, a játék természetes terjedésére bízni a dolgokat. Készítettem egyébként egy aloldalt is, amely jobban elmagyarázza néhány mondatban a Kockavonat lényegét, és a letöltések ( dobásgyűjtő lap , játékszabály ) is külön aloldalt kaptak.

Vonatozz, fotózz és nyerj Onward to Venus társasjátékot a Kockavonattal!

Kép
Itt az alkalom, hogy nyerj a Kockavonat játékkal! Szeretnék felajánlani nyereményként egy polckopott Onward to Venus társasjátékot. Én magam is ajándékba, szinte véletlenül kaptam kb. egy éve, de családi, baráti körben mostanában kevésbé merülünk el az ilyen hosszabb és mélyebb, az asztalt jobban elfoglaló és sok apró elemből álló játékokban, ezért meg tudok tőle válni. A játék nyelve angol, de kaptam (és adok) hozzá egy magyar nyelvű szabályt is. És hogy hogyan lehet megnyerni? Szélesebb körből eddig még nem kaptam visszajelzést a  Kockavonat játékomról, pedig kíváncsi vagyok a véleményekre, tapasztalatokra. Ezért a nyereményt azok között sorsolom majd ki, akik e-mailben február 12. éjfélig küldenek róla valamilyen beszámolót (minimum néhány mondatban de akár részletesebbet), valamint (legalább) egy fotót is küldenek, amin látszanak a dobásgyűjtő lapok játék közben / végén. A random sorsolás mellett a leghangulatosabb / legművészibb fotót, játékasztalképet is értékelni fogom meglepet

Honnan jött a Kockavonat társasjáték ötlete?

Általában érdekes kérdés, hogy honnan ered egy ötlet, milyen út vezet az első ötlet-szikráktól annak körvonalazódásáig majd megvalósulásáig.  Ami biztos, hogy a Kockavonat ötlete 2022. decemberének második felében született valamikor. Így utólag két vagy három mozzanat jut eszembe, amik ide vezethettek. Az első, hogy terveztem vásárolni egy Mexican Train dominó játékot, vagy legalábbis foglalkoztatott a gondolat. Azonban utánaolvasva mégsem tűnt annyira érdekes és komplex játéknak, így jött az ötlet, hogy magam is alkothatnék egy vonatos tematikájú, egyszerre egyszerű de valahol mégis  mélyebb játékot, ezzel több legyet is ütve egy csapásra, hiszen egyrészt megspórolom a Mexican Train játékra szánt összeget, másrészt kifejlesztek egy saját játékot, annak minden örömével: jó lesz játszani családi, baráti összejöveteleken, meg sosem lehet tudni, hátha ez lesz végre az a játékom, ami elterjed és népszerű lesz. Másrészt pár hónappal korábban már alkottam egy játékot amit gyakran játszottu

A Kockavonat dilemmái

Néhány dilemma, amit a Kockavonat játék közben (elsősorban attól függően, hogy milyen "téteket" vállaltunk, ill. mit vállaltak játékostársaink) válaszolni kell: - Inkább kevesebb, de nagyobb értékű kocsit állítsunk össze, vagy több kisebb értékűt? - Állítsuk-e át a 3/6 váltó funkciót? - Zárjuk-e le hamarabb a játékot, vagy a hosszabb játékmenet előnyösebb számunkra? (esetleg a hosszabb játékmenet érdekében írjunk egy nehezen elérhető értéket, pl. 11-et vagy 12-t a lezáró funkcióhoz?)

The next step: publish Kockavonat (Dice train) game in English

One of my hobbies is language learning (I wrote my thesis a few years ago about language learning tools and methods), so one of my next goals is to publish the rules of my Kockavonat (literally: Dice Train) game in English. 

A Kockavonat matematikája

 A Kockavonat számos matematikai, valószínűségszámítási tényre rávilágít, nézzük most az az alapvető kérdést, hogy mennyivel valószínűbb az, hogy három kockával dobva lesz köztük legalább 2 db 6-os, mint az, hogy két kockával dobva lesz mindkettő 6-os. Két kockával dobva a dupla 6-osra az esély 1 : 36-hoz. Három kockával dobva ennél lényegesen jobbak az esélyek. Összesen 6*6*6, azaz 216 lehetőség van három kockával, ebből 15 olyan van, amiben van 6 db 6-os, és 1 olyan, amikor mindhárom kockán 6-os van. Így az esély arra, hogy a dobások között legalább 2 db 6-os van, 16 : 216, ami 2,66-szor nagyobb esélyt jelent.

Társasjáték talákozó a KMO Művelődési Központban - Kockavonat bemutató

Kép
  A Kockavonat első, nyilvános és élő bemutatása 2023. január 28-án lesz Kispesten, a KMO-ban. Várok szeretettel mindenkit! https://www.kmo.hu/rendezveny/1773/tarsasjatek-fieszta---csaladi-tarsasjatek-napok

Hogyhogy ingyenes a Kockavonat?

 Felmerülhet a kérdés, hogy miért ingyenes, szabadon letölthető a Kockavonat. Nos, ez egy "szerelem-projekt", és szerencsére jelenleg nem függ a megélhetésem a játékoktól. Így már az is örömmel tölt el is flow-t ad, ha esetleg elterjed és népszerű lesz a játék. Később ki tudja, talán anyagiakra is konvertálható majd a népszerűsége és hagyományos, "dobozos" játékként is kapható lesz egyszer, de jelenleg nem ez motivál, csupán szeretném megismertetni a világgal ezt a játékot. 

Rólam

 Gyermekkorom óta az egyik hobbim a társasjátékok tervezése, készítése. Olykor teltek el úgy évek, vagy akár évtizedek is, hogy más hobbik kerültek előtérbe és keveset társasjátékoztam vagy ötleteltem játékokon, míg máskor jobban előjött ez a késztetés, és időről időre eléggé kitöltötték a gondolataimat a különböző játékok, a szabályalkotás, stb. A társasjátékok készítésében több más hobbimnak is metszéspontjában van, hiszen szintén gyermekkorom óta, hasonlóan változó intenzitással de szeretek rajzolni, programozni, szabályokat alkotni. Érdekelt a játékok mögötti matematika, valószínűségszámítás, játékelmélet is. A Kockavonat esetén külön érdekesség, hogy a vasúthoz is több szállal kötődöm, egyrészt a szeretett munkahelyem immár több mint 15 éve (voltam mozdonyvezető-gyakornoktól kezdve telepi rendező, ügyintéző, személyzetiránytó / mozdonyfelvigyázó), másrészt a szüleim egy vonaton találkoztak először, és valahogy már gyermekkoromban is lenyűgözött a vasút, a végtelenbe tartó sínek, a

Mi is az a Kockavonat?

 Kaptam olyan kérdést, hogy mi is az a Kockavonat, hogyan mutatnám be röviden, illetve kinek ajánlom. A játék célja, ahogy a játékszabály is fogalmaz, minél hosszabb vonatok építése, és azok  minél messzebbre való juttatatása, mindezt egy aránylag absztrakt, táblázatszerű pályán jelölve, ahová a dobókocka-dobásainkat írhatjuk. A játék akár önállóan is játszható egyfajta passziánszként, de 2-6 fő lehet az ideális játékosszám, és akár még többen is játszható (az eddigi tesztjátékok során mi 2-3-4 fővel próbáltuk). Alapvetően szerencsejátékról van szó, de folyamatosak a döntéshelyzetek, és a játékosok között interakció is van, hiszen befolyásolható a játék hossza, valamint több paraméter, pontozási szabály, stb. is állítható játék közben. Ajánlani bárkinek ajánlom, akinek nem gond némi fejszámolás (de persze számológép is használható) 100-as, 1000-es számkörben, és szereti a pörgős, érdekes, fordulatos játékokat. 

Üdvözöllek a Kockavonat blogján!

Kép
Ebben a blogban igyekszem majd naplózni a Kockavonat "roll and write" társasjáték indulását, fejlődését, a játékkal kapcsolatos információkat, valamint gondolataimat. Mindez érdekes lehet azoknak, akik később - remélhetőleg - megkedvelik ezt az aránylag egyszerű, de mégis kellően komplex (amolyan "easy to play, hard to master") játékot, valamint azoknak is, akiket érdekel egy játék születésének a története. Ami eddig történt: december végén született meg a játék ötlete, majd "kockás papíron" több tesztjáték családi, baráti körben. Január első napjaiban terveztem meg a játék nyomtatható "dobásgyűjtő lapját", ezzel párhuzamosan létrehoztam a weboldalt is, valamint Facebook-történetben is megosztottam a játékot, illetve elkezdtem néhány fórumban, topikban is megosztani.